Ma van a születésnapom!
Fura érzés.
Visszatérve az előzőre, nem panasznak szántam, inkább volt ténymegállapitás.
Birom a melót, legyen az fizikai munka vagy irodai
(én szoktam a titkárnőnket helyettesiteni ha szabadságon van).
Az egyetlen ami hiányzik az a felelősség tudat, egy bizonyos szinten.
Sosem bánta a fizetésem, ha elaludtam és elkéstem a melóból, valamit elrontottam vagy ilyenek.
Maximum kaptam egy kiadós fejmosást az apámtól, amit másnapra mindketten elfelejtettünk.
Hiányzik belőlem a kezdeményező késség. Állandóan az lebeg a szemem előtt, hogy
beégek-elrontokvalamit-hülyéneknézek.
A görcsberándult gyomor, a torokban dobog sziv és a levegőhiány elég kellemetlen érzés.
És szó mi szó vissza vesz a lendületből.
Bizonytalan. Ez a legjobb szó rám.
Menekülés.
Elmenekülök a problémáim elöl.
Ez az olvasásban nyilvánul meg nálam.
Volt, hogy napokon keresztül nem mozdultam ki az ágyból csak faltam a könyveket.
Mikor pedig kifogytam a hangulatomhoz illő könyvekből, jöttek a blogok.
Annak pedig se vége se hossza, mint tudjuk.
Válogatás nélkül olvastam mindent. MINDENT!!!
Elhanyagoltam a környezetem és lebegtem valami rózsaszin-szirupban,
csakhogy ne kelljen tudomást vennem a körülöttem zajló eseményekről:
- hogy nem megy a suli
- hogy elhanyagoltam magam
- hogy ebbe tönkre mehet a párkapcsolatom
- hogy megesz a sárga irigység a hugom esküvője miatt
- ÉS HOGY A PROBLÉMÁKAT
SAJÁT MAGAM GENERÁLOM
Az életemet kezdem lassan egy elfogadható mederbe terelni.
Bár, olybá tünik blog-függő lettem.
Azonban probálom megtalálni a régi énem - stilusom.
Valjuk be de úgy őszintén, hogy Viktor Hugo- A nyomorultak
valamint Dumas - Monte Cristo grófja után
nagy stilusbeli hanyatlanásak minősül minden vackot leovasni a neten.
Akinek nem inge ne vegye magára!!!!
Nem akarok megbántani senkit, a tehetséges iró-palántáknak hatalmas lehetőség ez a kiugrásra,
de az önkritika gyakorlása egy részükben fel sem merült.
Azok a helyesirási és gramatikai hibák amiket megtalálhatunk egyes blogokban
MEGŐRJITENEK!!!!
Ezeket figyelembe véve a fantázia hiánya apró semmiségé törpül.
Próbálom megőrizni az anyanyelvem, nem használni szerb szavakat,
ha magyarul beszélek, nem használni azt a hanglestést - hangszint és akcentust.
Ezét igenis bántja a fülem, ha valaki idétlen röviditéseke
becézgetéseket használ akár irott- vagy élőszóban.
"Kérek egy bubi mentes üccsit" - na meg az ilyenek.
Stilust mint témát nem feszegetném, mert saját bőrömön tapasztaltam ilyen az
mikor a legőszintébb szavaimról és érzéseimról lekicsinylően beszélnek, és nevetségesnek titulálják,
csak mert a mondandom stilusa - formálya túlontúl pozitivista, esetlegesen naiv.
Miért ne lehelnék naiv, ha az álmaimról, a vágyaimról nyilatkozom.
A remény hal meg utoljára.
Szóval próbálozom. Ha ejtettem hibákat nyugodtam lehet szólni.
Próbálom szinten tartani az életem.
Többet foglakozni magammal, hogy nőiesebbnek érezzem magam.
Ezzel együtt magabiztosabbnak is.
Egyensújt teremteni a végletek küzött amik engem jellemeznek.
Szóval, egy órája a gép előtt ülök és agyalok-irogatok.
Begépelem az utolsó sorokat és kijelentkezem.
Kinyitom azt a vacak könyvet és akkor sem hagyom, hogy ez az egész kifogjon rajtam.
Köszöntem a figyelmet
sssssssssssssna
Az elcsüggedt lelkek sajátja, hogy mindent gyászos színben látnak.
A lélek maga rajzolja meg a szemhatárt.
Alexandre Dumas

BOLDOG szülinapot!!!!!!! Így utólag is...
VálaszTörlés